2014. május 18., vasárnap

Kritika 31-32.

Sziasztok!

Bár a gépem még nem javult meg, így nem tudom magam tartani a 2-3 napos ígért elkészülési időhöz. Most két kritikával érkeztem, A szenvedő fotósról írt kritikával nem tudom mikorra készülök el, mert végig kell olvasnom kérésre, kedves szerkesztő a türelmedet kérném.

Kritika 31.


Történet / Szereplők:
A szereplőknél kifejezetten tetszenek az idézetek, bár szerintem logikus lett volna, hogy ha már egyszer ott vannak a menüpont alatt többen, ne csak a főbb szereplőnek adj idézetet. Mert ha már az oldalon szerepelnek valószínűleg szerepük is lesz, és nem árt, ha valamiféle képet kapunk rólunk. Ez nem hiba, vagy, hogy is fogalmazzak, de nekem egyből feltűnt, és kerestem a szememmel a többi idézetet is.
Az első fejezetet igazából nem nevezném fejezetnek, hiszen rövid és semmi cselekménye nincs. Bár ha belegondolok, prológusként sem állná meg a helyét, hiszen akkor figyelem felkeltőnek és izgalmasnak kéne lennie, így azt javaslom, hogy mint bevezető lenne helyes a címe.
A második fejezet már valamivel tartalmasabb, de lehetett volna sokkal hosszabb, is, ha a hangulatokat és Nina hozzáállását jobban részletezted volna. Kezdve onnan, hogy olyan érdektelennek tűnt, amikor a fotózásra ment. Egyáltalán nem éreztem rajta az izgalmat, ahogy akkor, sem amikor késésben volt, továbbá akkor, sem amikor a repülőt késték le majdnem. Részletezd az érzelmeket!
A környezet leírása is fontos például, amikor leszállnak, és az otthonába indulnak. Lehet, hogy csak én szeretem, az amúgy mások szerint unalmas leíró részeket, de engem érdekelt volna, hogy milyen érzéssel pillant a házra, amikor közelednek. Esetleg gyerekkori emlékek törhettek fel benne, vagy csak szimplán a vágyát kellett volna leírnod.
A fogalmazás módodra is kitérnék bár nem szoktam. Nálad mégis megteszem, mert fontosnak tartom elmondani, hogy elég tőmondatokban írsz és nem is igazán próbálod érzelmekkel átitatni a mondatokat. Tudom, hogy az eleje meg minden, de már itt el kell kezdeni, megszerettetni a karaktereket az olvasókkal, akik ezt csak akkor tudják megtenni, ha egy személyiség és gondolkodásmód is társul a személyekhez.
Ajánlanám, hogy olvass sokat és fejleszd a szókincsed. Próbálj változatosan fogalmazni és összetett mondatokat írni. Ne siess egy-egy résszel. Előfordul, hogy egy ültő helyedben nem tudsz megírni egy részt, vagy éppenséggel újra olvasva beleszúrsz hosszabb-rövidebb részeket.
Mivel szünetel a blog és kevés fejezet is van fent, próbáltam rávilágítani a „hibákra”. Nem akartalak megbántani, és simán kihozhatsz egy fantasztikus történetet az egészből, ha szánsz rá elég időt. Csak a szubjektív véleményem!
További jó blogolást!
Kritika 32.

Történet / Szereplők:
Nem enyhe előítélettel néztem meg a trailert miután elolvastam, hogy szerinted béna.  Ne húzd le a munkád! Nekem kifejezetten tetszett, csak annyi hibát véltem felfedezni, hogy néhány résznél túl gyorsan ment a felirat, így nem tudtam normálisan végig olvasni. Viszont tetszik az alaptörténet, és tényleg egy teljesen jó értelemben vett átlagos és egyszerűnek tűnő történetet vázol fel.
A szereplők leírásánál elég lett volna az idézet maga, mert igen sokat mondóra sikeredtek.
A prológus elég rövid és szerintem jobban jártál volna, ha az első felét (ami nem félkövér) kitetted volna, mondjuk a modulsávba, mint a történet röviden. És kezdhetted volna rögtön az első fejezettel, ami kifejezetten tetszett ugyanis semmi nagy izgalom mégis megismerhetjük benne a főszereplő lány személyiségének egy darabját. Már itt sikerült elérned, hogy sajnáljam a jegye miatt és igazságtalannak tartsam a tanárt. Rendkívül tetszett, hogy higgadt és tisztelettudó maradt, nem pedig hatalmas balhét csapott. Tipikusan nem sablon!
A második fejezet szintén nagyon barátságosra és gördülékenyre sikeredett, és azt is hozzá kell tennem, örülök, hogy ez a fejezet már hosszabbra sikeredett.
A harmadik fejezet előtti idézet iszonyatosan passzol a történethez és némi izgalmat, kíváncsiságot vált az olvasóból, aki alig várja, hogy végre beinduljon a történet. Legalábbis belőlem ezt váltotta ki.  Maga a fejezet egy átlagos napot ír le, mégis szívesen olvastam végig a sorokat.
A fogalmazás módóra is kitérnék, azért mert bár egy mindennapokat leíró történetet vezetsz, mégis annyira élvezhetően és nem erőltetetten írod le a dolgokat és teljes mértékben elképzelhető az egész és engem egyszerűen magával ragadott.
A szereplőkre kitérve, pedig csak gratulálni tudok, hiszen egy-egy igazi karaktert sikerült megalkotnod, akik egytől-egyig már most szerethetők. Gratulálni tudok és további sok sikert kívánok!

2014. május 6., kedd

Sajnálatos hír!

Sziasztok!

Mostanában nagyon rám jár a rúd, de nem is ez a lényeg. A napokban a laptopom elromlott, így most is egy kölcsön gépről írom ezt a bejegyzést, de mivel senki sem tud erről az "életemről", így addig nem tudok "dolgozni", amíg vissza nem kapom. Ez előreláthatólag 1-2 hetet jelent. Addig biztosan nem tudok elkészülni a rendelsekkkel. Nagyon sajnálom, de utána igyekszem minél hamarabb elkészülni velük. Addig is jó időtöltést kívánok az idetévedőknek! :)

Alisson Cutler 

2014. május 4., vasárnap

Telefon hátterek

Sziasztok!
Régen írtam már bejegyzést, ezért ma úgy gondoltam ma egy újdonságot hozok nektek.
Őszintén bevallva én személy szerint imádom, ha egy olyan háttérkép van a telefonomon amin van valamiféle felirat, vagy egy kisebb motiváció. Szerintem nagyon jól fel tudja dobni egy-egy ilyen kép a szürke hétköznapokat, még akkor is ha épp csak az időt akarom megnézni a készüléken.
Pár képet kiválasztva készítettem néhány ilyen háttérképet. Próbáltam olyan képeket keresni amik jók a legtöbb telefonhoz, de ha nem jó a képméret, akkor jelezzétek nekem kommentben egy konkrét méret megadásával.
De nem is húznám tovább az időt, nézzük a képeket:












April Hyland x